Ötvenkét kiló kábítószer előállítására alkalmas tablettát találtak a pénzügyőrök és a rendőrök egy autóbuszban, Röszkén - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-t.
Újra őrizetbe vette Kőrös Gusztáv (Minden Szegényért Párt) képviselőjelöltet a Somogy Megyei Főügyészség - közölte Horváth Szilárd főügyész csütörtökön az MTI-vel.
Választás rendje elleni bűntett, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emeltek vádat egy 2014-ben történt ügyben - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Vádat emel a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) nevű szervezet ügyében hétfőn a Fővárosi Főügyészség - közölte a fővárosi főügyészhelyettes az MTI-vel.
Vádat emel a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) nevű szervezet ügyében hétfőn a Fővárosi Főügyészség - közölte a fővárosi főügyészhelyettes az MTI-vel.
A nyomozás eddigi adatai szerint nem hozható összefüggésbe az Iszlám Állammal (ISIS) az a nő és férfi, akiknek terrorizmus finanszírozása bűntett megalapozott gyanúja miatt pénteken elrendelte az előzetes letartóztatását a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyé
Fegyverrel vagy annak utánzatával először háborgatta, majd kirabolta utastársát egy 19 éves nagykátai fiatalember vasárnap a Szolnok-Újszász-Nagykáta vonalon közlekedő személyvonaton - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.
Újabb bizonyítékokat tártak fel a Questor-ügyben a cégvezetők pénzügyi döntéseiről, ezek szerint a cégcsoport korábbi vezetői - köztük az alapügy vádlottjai - a befektetők pénzének a megtérülését nem az üzleti tervek szerint végzett gazdasági tevékenység eredményétől, hanem részben a természetfelett
Negyedmillió darabos hamis gyógyszerszállítmányt találtak a pénzügyőrök egy szerb férfi autójában elrejtve a röszkei határátkelőhelyen - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-t.
Betöréssel több millió forint értékben telefonokat, táblagépeket loptak el kedden egy nagykanizsai műszaki áruházból - közölte az MTI megkeresésére szerdán a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Kuruzslás bűntette miatt tíz hónap, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Balassagyarmati Törvényszék azt a férfit, aki orvosnak és nőnek adta ki magát, orvosi ügyeletet tartott, és betegeket látott el a Nógrád megyei Szirák községben - közölte a törvényszék sajtótitkára kedden az MTI-
Több mint 95 ezer darab jelöletlen tojást találtak egy kamionban a NAV Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóságának pénzügyőrei - közölte az MTI-vel az igazgatóság sajtóreferense kedden.